Égen-Földön

Az ÉGEN-FÖLDÖN című, immáron három éve működő gyerekkoncertünkön nyolc állatról énekelünk, a vadlibák után a Csalogány énekét imitáljuk, majd a Medvedal, ahol a gyerekekkel együtt ugráljuk ki az öreg medve emlékeit a közönség soraiban, a Három patkány történetét nevetjük meg, a Víziló hatalmas szívét ismerhetjük meg, a Libákkal együtt énekelve kiálthatjuk, hogy „gá-gá-gáá”, a Pillangót kísérjük el megható csodálatos útjára, az Éhes Farkasokkal együtt dobolhattok velünk a színpadon, a Micimackóval ajánljuk nektek az új műsorunkat és szüleiteket megénekeltetjük, s végezetül a vadlibákkal mi is elvonulunk következő koncertünkre.

A nagylemez megvásárolható CD-n a koncertek végén, melyet névre szólóan dedikálunk.

MESÉK FÖLDJÉN-RAJZFILMSLÁGEREK

A MESÉK FÖLDJÉN-RAJZFILMSLÁGEREK című műsorunk a legismertebb és legjobban kedvelt rajzfilmek slágereit hozzák el Nektek.

Színpadra szólítjuk a Kis Hableány-ból Sebastiant, a Dzsungel könyvéből Balut és Mauglit, A nagy ho-ho-ho horgászt, Aladdint, Doktor Bubót, a teljes Mézga családot, Micimackót és barátait, Paff, a bűvös sárkányt, az egyfejű Süsü, a sárkányt, Simba-t az Oroszlánkirályból és végezetül VUK-ot, a huncut kis rókát.

Itt sem ússzátok meg tánc, ének és dobolás nélkül.

A második nagylemezünk várhatóan a gyermeknap alkalmával jelenik meg.

Tekergő Mikulással

A TEKERGŐ MIKULÁSSAL minden év december elején találkozhattok, csak kövessetek minket egész évben.


Tagok

CÎMPEAN CLAUDIU - billentyűs hangszerek

„A zene mindenkié és zene mindenkinek!” - Erre a mottóra emlékszem gyermekkorom óta, és mind ezek mellett az édesapám által megszerettetett és megtanított billentyűs hangszerek azok amik közel vittek a zenei világhoz, megszerettették mindazt amit a zene a kisgyerekeknek, és felnőttnek egyaránt tud nyújtani.


FARKAS TAMÁS-ZOLTÁN - ének, gitár, ukulele, mandolin, banjo

Régi álmom vált valóra ezzel a zenekarral, ahol méltó emléket állíthattam egykori legjobb barátomnak, Pataki Istvánnak, akinek dalaival rengeteg gyermek szemében láthattam meg azt a csodát, ami engem is olykor meg tudott könnyezni. Köszönöm a Jóistennek, hogy engem is megajándékozott hat gyermekkel, akikből néhányan még találkozhattak a mesterrel, felnőhettek dalain. Kedvenc meséikből ihletődött a rajzfilmslágereket feldolgozó műsorunk.


FERENCZ ZSOLT - dobok, ütőshangszerek

A zene gyerekkorom óta jelentős részét képezi az életemnek, mivel kiskorom óta játszok hangszereken. Dobokon csak később kezdtem el játszani, viszont mai napig az ütős hanszerek azok, amelyek a legjobban lekötnek. Nagy öröm volt csatlakozni a Tekergők Kisegyütteshez, mert így másoknak, sőt nagyrészt kicsiknek is átadhatom a zene örömét, motiválva őket arra, hogy próbálják ki a hangszereket, amikkel játszunk.


TÓTH-GYÖRBIRÓ APOR - basszusgitár

Zenész családból való származásom végett már kiskoromban volt szerencsém megismerkedni a zenével, ami életem szerves részét képezi. Ezt a zene iránti szeretetem szándékszom továbbadni a kisebbeknek.